Versiunea română Magyar verzió English
Fõoldal
Magunkról
Programjaink
Kiadványaink
Sajtószoba
Elérhetõség
 
Sajtószoba
Sajtómegjelenések            
Jubilál a Zöldövezet program 2015-12-18  

Jubilál a Zöldövezet program

Tíz év alatt 424 környezetvédelmi projektet támogatott a Mol Románia a Polgár-Társ Alapítvánnyal közösen kezdeményezett Zöldövezet program keretében, összesen 4,83 millió lej értékben. 

Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány igazgatója csütörtöki évértékelőjén elmondta: a program idén 10 éves, létrejöttének célja pedig nem változott: városi zöldövezetek létrehozására vagy felújítására lehet pályázni, másrészt a védett területek népszerűsítésére, azaz többek között tanösvények kialakítására, oktató-, nevelőprogramok megszervezésére lehet támogatást szerezni, ezekre a programokra pedig legtöbb húszezer lejes finanszírozás igényelhető.

Daradics Kinga, a Mol Románia ügyvezető igazgatója ugyanakkor elmondta: azért támogatják a programot, mert valós társadalmi igény van a zöld területekre, ugyanakkor fontosnak tartják a program oktatási céljait is. A 2006-ban elindított program tulajdonképpen pályázati kiírás formájában működik, azzal a céllal, hogy bevonja a közösséget, de különösen a gyermekeket és fiatalokat a különböző, zöldövezetek rendezését célzó projektekbe.

A pályázati kiírást kettéosztották. Külön támogatják a városi zöldövezetek létrehozását és a természetvédelmi területek népszerűsítését vállaló projekteket. A Mol Románia a Zöldövezet programra évente 150 ezer eurót tesz félre. A városi zöldövezetek létrehozására és rendezésére legtöbb 9000 lej, míg a védett területek népszerűsítését célzó pályázatok esetében legtöbb 20 000 lej támogatást biztosít projektenként. A program tíz éve működik megszakítás nélkül, eddig összesen 69 000 cserjét és fát ültettek, 428 000 négyzetméter városi területet változtattak zöldövezetté, és 71 tanösvényt hoztak létre az ország védett területein.

A 2015-ös Zöldövezeti díjat a CRAL és az Aqua Crisius Egyesület vehették át. Előbbi a Hátszegen létrehozott, „Az idő illatos kertje" elnevezésű projektért, utóbbi pedig „A természeti értékek megőrzése és népszerűsítése a közösségek bevonásával" című projektért, amely a Jád-völgye természetvédelmi terület népszerűsítését tűzte ki célul.

Kiss Előd-Gergely

2015.12.18.

http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/jubilal-a-zoldovezet-program-1

 


<< Vissza
Magunkról   Programjaink Kiadványaink Sajtószoba Elérhetõség
Teljes oldaltérkép
Történetünk
Célkitűzéseink
Vezetőtanács
Munkatársaink
Díjaink
Éves jelentések
EP tagság
Támogatási statisztika / kimutatás
Adománygyüjtés
Támogatóink
Partnerségek
Aktuális programok
Lezárult programok
Könyvek
Szórólapok
Sajtómegjelenések
Médiapartnerek
Sajtóközlemények
Elérhetõségek
Üzenõfal
Látogatók száma: 5575782